Site Overlay

Fogorvosnál láttam meg álmaim táskáját

Lássuk be, fogorvosnál ülni általában nem túl kellemes, bármennyire is érti a dolgát az orvos. Sőt, sokak számára nem csupán nem kedvelt tevékenység, hanem rettegés oka. A magam részéről már felnőtt fejjel vágtam bele a fogszabályzás folyamatának, munkámból eredendően sokat kell beszélnem… a kezeléssorozat alatt sokszor volt jelenésem a rendelőben, így számos pácienstárssal is találkoztam: valaki egyáltalán nem aggódott, más pedig épphogy le nem esett a székről idegességében. Az utóbbi típusba tartozókat, ha nyitottak voltak rá, igyekezte kicsit nyugtatni egy laza beszélgetéssel szinte bármiről, ez általában be is vált és kicsit könnyebb szívvel léptek be a vizsgálóba.

Egy ilyen alkalommal, míg várakoztam, egy nálam maximum pár évvel idősebb nő lépett be a váróba, visszafogott eleganciával és alapvetően határozott kisugárzással, de érezhető volt, hogy ideges. Ez a gyanúm be is igazolódott: könyvet vett elő, de az olvasásra is nehezen szánta rá magát – így megszólítási pontot kerestem, mikor szemem elé ötlött a nála lévő válltáska.

Annyira szép volt! És akkor már örültem, hogy a nőt utamba vetette a sors, hiszem én is hasonlót kerestem már régóta, de nagyon nehezen találtam olyan ár-érték arányú terméket, ami megfelelne, tehát rögtön tudtam, hogy emiatt őszintén megszólíthatom – szóval így is tettem. Először meglepődött a táska vételi helyére vonatkozó kérdésem hallatán, de végül mosolyogva elmondta, hogy ő is hosszas keresgélés után jutott el a válltáska kategóriával is rendelkező Annatáska webshopra, és hosszas vívódás után választotta ki a nála lévőt – merthogy annyira szép termékeik vannak, mondta, hogy borzasztóan nehezére esett kiválasztani, melyiket vásárolja meg. Ajánlására én is megnyitottam az oldalt – megadtuk egymás elérhetőségét és át is küldte a linket -, majd be kellett látnom, hogy tökéletesen igaza volt: a webáruházban nagyon sok gyönyörű válltáska volt megvásárolható, sok esetben ismert márkáktól, amelyekben biztos voltam, hogy tényleg minőségi táskákat gyárthatnak.

Láttam válltáskát számos méretben, stílusban, nagyon széles volt a választék – jóformán alig győztem átlátni a széles termékpalettán. Ugyan a hely és a szituáció nem volt a legideálisabb az online táskavásárlásra, tudtam, hogy hazaérve az első dolgom lesz még egyszer tüzetesebben átnézni a lehetőségeket – így is tettem. Szerencsére a nő már kicsit nyugodtabban ment be az egyik vizsgálóba.

Miután hazaértem, magamnak tett ígéretemnek megfelelően le is ültem, hogy kiválasszam, melyik táskát is rendeljem meg: hát, be kell valljam, számomra sem volt egyszerű a döntés. Mikor már azt hittem, kiválasztottam a tökéleteset, megláttam egy másikat – és így tovább, és így tovább… a megoldást végül az jelentette, hogy miután tisztáztam magamban, pontosan mire is van szükségem, használtam az oldal bal oldalán lévő szűrőlehetőséget és az azáltal kiadott termékekből választottam ki az új válltáskát. Mondanom sem kell, így sem lett kifejezetten könnyű a helyzet, de mindenképp egyszerűsödött valamelyest a választás.

Miután kiérkezett a várva-várt táskám, nem voltam rest, lefotóztam és el is küldtem a hölgynek, akivel a fogorvosi rendelőben találkoztam és nagyon megköszöntem, hogy ajánlotta számomra az https://www.annataska.hu/ weboldalt, hiszen nagyon sok időt és energiát megspórolt vele nekem a későbbiekre nézve is, hiszen szinte biztos vagyok benne, hogy a jövőben is fogok innen rendelni és ajánlom majd másoknak is. Tehát minden jó, ha a vége jó, bízom benne, hogy mások is elégedetten fogják használni ezt a webáruházat!

válltáska