Nem tudom, ki hogy van vele, de engem időnként meg szokott szállni valamiféle ihlet, egy hirtelen jött akaraterő, és minden, addig halogatott teendőmet el akarom egyszerre intézni. Legutóbb akkor fogott el ez az érzés, amikor a fogászatról sétáltam hazafelé. Lehetséges, hogy azért, mert épp akkor voltam túl egy félelmetes élményen, és mivel azt is gond nélkül átvészeltem, úgy éreztem, most mindenre képes vagyok.
Ahogy gyűjtöttem fejben a teendőket a listámra, épp a Duna Plazán sétáltam át. Ekkor láttam meg az LCD FIX mobil szervizt, amiről rögtön be is ugrott pár régóta esedékes feladat. Akkor és ott nem volt időm megállni, de otthon jobban is beleástam magam abba, hogy mivel is foglalkozik a cég. Mint kiderült, elég sok mindennel, merthogy ez egy márkafüggetlen mobil szerviz, ahol Apple, Samsung, Huawei és Xiaomi készülékekkel is foglalkoznak. Emellett egyéb eszközökkel, például Macbookkal vagy játékkonzolokkal is boldogulnak. Használt telefonok adás-vétele is zajlik a mobil szervizben, van is itthon egy régebbi Samsungom, amit be lehetne majd vinni.
A telefonokkal kapcsolatban elég sok mindent meg tudnak csinálni, ráadásul kifejezetten rövid időn, akár 30-60 percen belül is. Ez annak köszönhető, hogy tartanak készleten olyan alkatrészeket, amelyekre szükség lehet, így nem kell arra várni, hogy megérkezzen, ami kell. Van, ahol még választani is lehet, hogy (olcsóbb) utángyártott alkatrészt vagy gyári minőségűt kérünk. El tudják végezni a telefon akkumulátorának a cseréjét, ki tudják cserélni a kijelzőt, a hátlapot, bizonyos készülékeknél még a kamerát vagy a hangszórót is. Emellett kisebb feladatokat is ellátnak: meg tudják tisztítani a telefont, új fóliót tudnak rá helyezni, vagy akár a szoftverfrissítést is megcsinálhatják helyettünk. Érdemes szétnézni az LCD FIX mobil szerviz kínálatában, mert jól jöhet, ha egyszer gond lesz a telefonunkkal.
Ár-érték arányban szerintem teljesen rendben van a szerviz, sőt, úgy láttam, még akcióik is szoktak lenni. Ha azt nézzük, hogy ezért gyors és igényes munkát kapunk, amire a technikusok még garanciát is vállalnak, akkor a legjobb helyen vagyunk. Én személy szerint azon lepődtem meg a legjobban, hogy annak ellenére, hogy ilyen gyorsan dolgoznak, sem időpontot nem kell foglalni hozzájuk, sem felárat nem kell fizetni a gyorsaságért, hanem náluk ez az alap. A mobil szerviz sok pozitív értékelése is azt mutatja, hogy ez a módszer nagyon is beválik az ügyfeleknél.
Mivel a Duna Plaza nekem pont útba esik, valószínűleg oda fogom majd bevinni a telefonomat a hétvégén (merthogy még hétvégén is nyitva vannak, szombaton és vasárnap is). Van az Allee-ban is LCD FIX, csak az nekem kicsit messze van. Nem sok mindent kell egyébként a telefonomon csinálni, leginkább a hátlapot akarom rajta lecseréltetni egy ideje, mert gyakran hordtam a zsebemben a kulcsom mellett, és már szégyellem sokszor elővenni, annyira csúnya lett. Ezzel együtt egy új védőfólia is jár már szegénynek, a régi igencsak viseltes. Nagyon örülök, hogy észrevettem aznap hazafelé az LCD FIX mobil szervizt, már csak azt kell majd kitalálnom, hogy mit intézzek még el a környéken abban az egy órában, míg készül a telefonom.